Hogweed.org Az enciklopédia, amelyet bárki gyomlálhat

Art. 0001 Rev. 1917 Félig védett Veszély: fototoxikus

Kaukázusi medvetalp

A Hogweed.org-ból, a köztulajdonban lévő enciklopédiából

Tartalom
  1. Etimológia
  2. Megjelenés
  3. Azonosítás
  4. Életciklus
  5. Szaporodás és terjedés
  6. A betelepítés története
  7. Egészségügyi veszélyek
  8. Ökológiai hatás
  9. Védekezés
  10. Jogi helyzet
  11. A kultúrában
  12. Lásd még
  13. Források

A „Medvetalp” ide irányít át. Egyéb jelentéseiért lásd Medvetalp (egyértelműsítő lap).

Ez a szócikk az inváziós óriás medvetalpakról szól. A rétek és útszélek honos fajáról lásd Közönséges medvetalp. Gyakorlati tanácsokért lásd A kaukázusi medvetalp elleni védekezés.

E szócikk semlegessége vitatott. A vonatkozó vita a vitalapon olvasható. Kérjük, ne távolítsa el ezt az üzenetet, amíg ennek feltételei nem teljesülnek. (2026. május)

A kaukázusi medvetalp a zellerfélék (Apiaceae) családjába tartozó Heracleum nemzetség több igen magas termetű, inváziós virágos növényfajának közös neve — elsősorban a Heracleum mantegazzianum, a H. sosnowskyi és a H. persicum tartozik ide.1 A Kaukázusból és Délnyugat-Ázsiából származnak, és a tizenkilencedik és huszadik század folyamán hozták be őket Európába, először dísznövényi különlegességként, majd nagy hozamú takarmánynövényként. Mindhárom kiszabadult a termesztésből, és ma az északi félteke legproblémásabb inváziós növényei közé tartoznak.2

Egy kifejlett növény elérheti az 5 méteres (16 láb) magasságot, üreges, bíborfoltos szárral és lapos tetejű, akár 80 cm átmérőjű összetett ernyővel.3 Egyetlen növény átlagosan mintegy 20 000 magot szór szét, kivételes esetben több mint 46 000-et; ennek csaknem felét egymaga a csúcsi ernyő termi.4 A magok a talaj felső rétegében telepednek meg, ahol egy, a szülőnövényt túlélő magbankot alkotnak.5

A nedv furanokumarinokat tartalmaz, amelyek élesen fényérzékennyé teszik a bőrt. Az érintkezés önmagában fájdalommentes: a sérülés csak azután jelenik meg, hogy a bőrt fény érte, jellemzően egy-két nappal később, és nyomai hónapokig vagy évekig megmaradhatnak.6 E késleltetés miatt az érintettek közül sokan nem kötik össze sérülésüket a növénnyel.

A védekezés nehéz, és ha rosszul hajtják végre, kontraproduktív. A vágás vagy kaszálás a gyökér elpusztítása nélkül nem öli meg a növényt; az a gyökérnyakon lévő rügyekből újranő, és ismét virágzik, gyakran több fejjel, mint korábban.78 A tartós védekezés a gyökeret kezeli, több szezonon át folytatódik, amíg a magbank ki nem merül, és az érintett vízgyűjtő minden birtokán összehangolva zajlik.3

Etimológia

Az angol hogweed szót legalább a tizennyolcadik század eleje óta alkalmazták olyan növényekre, amelyeket „disznók esznek, vagy amelyeket csak rájuk tartanak érdemesnek”; a honos közönséges medvetalp leveleit sertéstakarmányként gyűjtötték.9 A Heracleum nemzetségnevet, amelyet Linné 1753-ban tett közzé, általában Héraklészre való utalásként értelmezik, bár maga Linné Hérakleidész, Hippokratész apja előtti tiszteletadásként magyarázta (lásd Heracleum).10 Ha valóban Héraklészről van szó, a társítás találó: a növény vágásra adott válasza a Lernéi Hydrára emlékeztet, amelynek minden levágott feje helyén kettő nőtt vissza (lásd hidra-hatás).

A faji jelzők két férfi előtt tisztelegnek. A mantegazzianum nevet a firenzei botanikusok, Sommier és Levier adták, akik 1890-ben hoztak magot a Kaukázusból, barátjuk, Paolo Mantegazza (1831–1910) fiziológus és antropológus tiszteletére, aki sosem írt a növényről.11 A sosnowskyi a kaukázusi botanikus, Dmitrij Szosznovszkij előtt tiszteleg (lásd Szosznovszkij-medvetalp).

Oroszul a nemzetséget borscseviknek (борщевик), lengyelül barszcznak hívják; mindkét szó eredetileg magát a növényt jelölte, amelyből a borscsleves egy korai formáját készítették.12 Lengyelországban a közönséges medvetalpból készült, tejsavasan erjesztett levest, amelyet először 1595-ben jegyeztek fel, nagyböjtben ették a krakkói Jagelló Egyetem professzorai. A tizennyolcadik századra a szegények ételévé vált, és a cékla vette át mind az étel, mind annak nevét.13

Megjelenés

II. tábla Összetett ernyő

Az összetett ernyő felépítése. Akár 150 sugár is eredhet egyetlen pontból a szár tetején; mindegyik apró fehér virágokból álló ernyőcskét visel.

A kaukázusi medvetalp monokarpikus évelő. Több éven át csak nagy levelekből álló tőrózsa formájában növekszik, tartalékokat halmozva fel egy vaskos karógyökérben; majd egyetlen szezon alatt virágzó szárat hajt, magot érlel, és elpusztul.14

Szár. A virágzó szár általában 2–4 m magas, kivételesen 5 m, alapjának átmérője 5–10 cm, kivételesen akár 15 cm is lehet,4 üreges, bordázott, és durva sörtékkel borított. Sötét bíborfoltok tarkítják, vagy egészében bíborszínű.3

Levelek. Az alapi, vagyis radikális, levelek akár 3 m hosszúak is lehetnek, mélyen három-öt szegmensre tagoltak, élesen fogazott karéjokkal. A szár magasabb részein lévő levelek kisebbek.

Virágzat. A csúcsi ernyő átmérője akár 80 cm is lehet, és mértek már 85 cm-eset is. 30–150 sugárból áll, amelyek mindegyike egy kisebb, fehér virágokból álló ernyőcskében végződik, és oldalhajtásokon lévő kísérőernyők veszik körül, amelyek kicsit később nyílnak.34 Egy növény akár négy rendű ernyőt is visel, és minél alacsonyabb a rend, annál kevesebb magot érlel; lásd Ernyő.

Termés. Minden virág egy száraz, lapított termést hoz, amely két résztermésre hasad — ezeket általában magnak nevezik —, körülbelül 1 cm hosszúak, és feltűnő, bunkó alakú olajjáratok (vittae) jelzik őket.

Gyökér. A karógyökér vastag és húsos. A hajtások a gyökérnyakon lévő rügyekből erednek, a felszínen vagy közvetlenül alatta. Amit a járókelő lát — a szár, a levelek és az ernyők — csupán a látható felépítmény: azt minden évben az alap újítja meg.

Apikális dominancia

Mint a legtöbb növénynél, a növekvő csúcs itt is elnyomja az oldalrügyek fejlődését. Amikor a csúcsi ernyőt eltávolítják — fejvesztés, kertészeti értelemben —, az oldalrügyek felszabadulnak és kihajtanak, a helyén több kisebb ernyőt hozva létre. Egy terepvizsgálatban a növények csaknem fele, amelyeknek minden ernyőjét levágták, ugyanabban a szezonban regenerálódott, és a korai terméskötési szakaszban levágott és a talajon hagyott ernyők még mindig a normál termés egyötödét érlelték meg.8

Azonosítás

A legtöbb magas ernyősvirágzatú növény ártalmatlan, és a téves azonosítás mindkét irányban gyakori. A kaukázusi medvetalpat elsősorban mérete különbözteti meg.

A kaukázusi medvetalp és gyakori hasonmásai
FajMagasságSzárErnyőVeszély
Heracleum mantegazzianum
kaukázusi medvetalp		2–5 m5–10 cm, bíborfoltos, sörtésakár 80 cmsúlyos
Heracleum sosnowskyi
Szosznovszkij-medvetalp		1,5–3 mbíborfoltos, bordázott30–50 cmsúlyos
Heracleum sphondylium
közönséges medvetalp		2 m-igszőrös, zöld, néha bíborba hajlóakár 20 cmenyhe
Anthriscus sylvestris
erdei turbolya		1,5 m-igzöld, üreges, pelyhesakár 10 cmnincs
Angelica sylvestris
vadangyalgyökér		2 m-igsima, gyakran bíborba hajlóakár 15 cmcsekély

Kétség esetén a szemlélők ne érintsék meg a növényt, fényképezzék le egy méretarányt jelző tárggyal, és jelentsék a helyi hatóságnak.

Életciklus

1. ábra Életciklus

Egy monokarpikus évelő életciklusa. A ciklus felírható M → N → M′ alakban, ahol M a magot, N a növényt jelöli, és a megtermelt mag (M′) messze meghaladja a ciklust elindító magot (M).

A magok a nyár végétől hullanak. Hulláskor nyugalmi állapotban vannak, és csak egy hideg, nedves időszak — rétegzés — után csíráznak ki, amelyet a természetben a tél biztosít; laboratóriumban mintegy két hónap elegendő 2–4 °C-on.15 A csírázás kora tavasszal zajlik, gyakran igen nagy sűrűségben.

Az inváziós elterjedési területen a legtöbb növény harmadik vagy negyedik évében virágzik; legelőkön és a honos Kaukázusban később virágoznak.7 A virágzás rossz körülmények között elhalasztódik, nem marad el: a legeltetett, árnyékolt vagy tápanyaghiányos növény egyszerűen vár, tőrózsaként fennmaradva gyökere tartalékaiból.3 A feljegyzett legidősebb egyed tizenkét éves korában virágzott, egy szokatlanul száraz helyszínen.7 A virágzás a növény legfelsőbb és egyben utolsó foka: ha egyszer megkezdődött, a növény a szezon végén elpusztul, még akkor is, ha levágják, és egy kísérletben húsz levágott növény közül egy sem élte meg a következő évet.16

Szaporodás és terjedés

A kaukázusi medvetalp kizárólag maggal szaporodik. A csúcsi ernyő a növény magjának mintegy 45 százalékát termi, a kísérőernyők 29 százalékot, az alsóbb hajtásokon lévő ernyők pedig a maradék nagy részét.4 A talajra jutó mag rövid életű, de bőséges magbankot alkot, amelynek 95 százaléka a talaj felső 5 cm-ében található.5 A talajba került magok mintegy 9 százaléka éli túl az első évet, 3 százaléka a másodikat és 1 százaléka a harmadikat;15 nagyon kevés éli túl a hetedik évet.17

A szél a legtöbb magot csak néhány méterre mozgatja: 60–90 százalékuk a szülőnövénytől számított 4 m-en belül landol.3 Azok a beszámolók, amelyek a növény terjedését a szél láthatatlan kezének tulajdonítják, túlbecsülik annak szerepét. A nagy távolságú terjesztést a víz végzi — az árvizek kilométerekkel sodorják lejjebb a magot a folyók mentén18 —, és mindenekelőtt az emberek, akik magot mozgatnak a talajban, gumiabroncsokon és fűnyírókon, valamint szárított virágfejekben.3 Az állományok ezért a kereskedelem útvonalait követik: folyókat, utakat és vasutakat.

Egy jól kialakult állományban a növény reproduktív hozama tartósan meghaladja az általa kiszorított növényzet növekedését; amint r > g, a dominancia önerősítővé válik.[pontosítás]

A betelepítés története

2. ábra Az inváziós elterjedés Európában

Hogy melyik óriás medvetalp a jellemző hódító hol: # H. mantegazzianum, % H. sosnowskyi, @ H. persicum; + a honos elterjedési terület a Kaukázusban. Sematikus, országonkénti ábrázolás; EPPO és Jahodová és mtsai. nyomán.1

Nagy-Britannia és Nyugat-Európa

A H. mantegazzianum 1817-ben szerepel a Kew-i Királyi Botanikus Kert maglistáján. A tizenkilencedik századi kertészek méretéért csodálták, és birtokokon, parkokban ültették; a növény vadon való előfordulásának első feljegyzése 1828-ból származik, a Cambridgeshire-i Shelfordból.3 The Wild Garden (1870) című könyvében William Robinson az óriás medvetalpat gazdag talajú folyóparti területekre ajánlotta, ahol távolról feltűnő hatást akartak elérni.19 Az 1883-as kiadásra már azt tanácsolta, hogy az önmagukat elvető növényeket ne hagyják monopolizálni a talajt.20 A kertekből a folyókat követve jutott ki a vidékre, és a huszadik század végére Nagy-Britannia és Nyugat- és Közép-Európa nagy részének vízfolyásait szegélyezte.14

Szovjetunió és utódállamai

Bővebben: Szosznovszkij-medvetalp

A H. sosnowskyi-t Ida P. Mandenova botanikus írta le a Kaukázusból 1944-ben. 1947-től silónövényként próbálták ki a kirovszki Sarki-Alpesi Botanikus Kertben, a Nalcsik környékén gyűjtött maggal, és később rendkívüli termékenysége miatt propagálták: 1962 és 1966 között az új silónövények mintegy 5500 kg magját küldték szét csaknem 1500 gazdaságnak.21 A termesztést az 1980-as években leállították.22

A döntő terjeszkedés a föld kollektív kezelésének végét követte. Ahogy a kolhozokat az 1980-as évek végén és az 1990-es években felszámolták, nagy mezőgazdasági területeket hagytak el, és a növény egykori szántóföldekről és silógödrökből terjedt tovább rétekre, útszélekre és falvakba szerte a régióban.22 A genetikai elemzés azóta arra utal, hogy a szovjet kísérletek alapító növényeinek egy része valójában H. mantegazzianum volt.23 A H. sosnowskyi-t 2012-ben törölték az Orosz Állami Nemesítési Eredmények Nyilvántartásából, mivel elvesztette gazdasági hasznosságát, majd 2015-ben felvették a gyomok nemzeti osztályozójába.24

Skandinávia

Bővebben: Perzsa medvetalp

A H. persicum-ot dísznövényként hozták be Norvégiába az 1830-as években. A tizenkilencedik század vége felé kezdett terjedni a kertekből, és ma megszokott látvány Észak-Norvégia városaiban, ahol Tromsø-pálma néven ismerik.25

Észak-Amerika

A kaukázusi medvetalpot a huszadik század elején hozták be Észak-Amerikába kerti különlegességként, és 1917 körül már jelen volt New York államban.26 Az Egyesült Államokban szövetségi veszélyes gyomként van nyilvántartva.27

Egészségügyi veszélyek

3. ábra Résztermés, ×6

Egy résztermés, a bunkó alakú vittae-kkal. Nedv a növény minden részében jelen van, a magokat is beleértve.

Bővebben: Fitofotodermatitisz

A kaukázusi medvetalp nedve lineáris furanokumarinokat tartalmaz, amelyek ultraibolya fény hatására aktiválódva a bőrsejtek DNS-éhez kötődnek. Az eredmény egy súlyos égési sérülés — fitofotodermatitisz —, amely csak fényexpozíció után alakul ki, jellemzően 24–72 óra alatt.6 A bőr hónapokig sötét maradhat, és évekig érzékeny lehet a napfényre.3 A nedv szembe kerülése orvosi vészhelyzet.

Különösen a gyermekek vannak veszélyben: a növény mérete vonzza őket, és üreges szárait fúvócsőként vagy távcsőként használják.3 A növény szegélynyíróval történő vágása nedvet fröcsköl a kezelőre — ezt a veszélyt karbantartó személyzetnél írták le először „szegélynyíró-kiütés” néven.28

Elsősegély. Azonnal mossa le a bőrt szappannal és bőséges hideg vízzel, takarja le a területet, és tartsa napfénytől védve legalább 48 órán át, beleértve a borult napokat is, és kérjen orvosi tanácsot.6

Ökológiai hatás

A kaukázusi medvetalp sűrű állományokat alkot, amelyekben egyetlen faj viszi el a fény nagy részét. Levelei korán bomlanak ki, és mély árnyékot vetnek: a talaj felett öt centiméterrel a napfény aránya átlagosan 56 százalékkal alacsonyabb, mint az inváziómentes gyepekben.29 A Cseh Köztársaságban az inváziós parcellák 40 százalékkal kevesebb növényfajt tartalmaztak, mint az inváziómentesek,30 szomszédos parcellák összehasonlításában pedig mintegy feleannyit.31 Azok az állítások, amelyek szerint a lombkorona az alatta növő növények hasznára válik, nem nyertek megerősítést; semmi sem csordogál lefelé.[forrás szükséges]

A kár nem tartós. Az akár 48 éve inváziós gyepeken a honos fajok mintegy 30 év után kezdtek talpra állni, miközben a medvetalp hanyatlott, láthatóan saját talajának megváltozása aláásta (lásd Ellenségmentesülési hipotézis).32 Amikor a növények télen visszahúzódnak, beszámolók szerint csupasz és eróziónak kitett folyópartokat hagynak maguk után.33

A növény nektárját sok rovar látogatja, és egyes méhészek[ki?] továbbra is a közösség számára nettó haszonnak tekintik a fajt.[kétes – megvitatás] A huszadik századi Németországban méhlegelőként terjesztették, és a méhészek szándékos vetése valószínűleg megmagyarázza megjelenését távoli helyeken.34 Húsz cseh helyszín felmérése azt találta, hogy látogatóinak száma nagy, fajgazdagsága azonban csekély, néhány generalista légyfaj és a mézelő méh uralja őket, és arra a következtetésre jutott, hogy a növény nem szükséges erőforrás a helyi viráglátogatók számára (lásd Ernyő § Beporzás).35

Védekezés

Bővebben: A kaukázusi medvetalp elleni védekezés

A módszerek elsősorban abban különböznek, hogy elpusztítják-e a gyökeret. A kaszálás, a szegélynyírás és a virágfejek eltávolítása legjobb esetben is csak egy szezonra akadályozza meg a magvetést, és meghosszabbítja a növény életét;8 a karógyökér legalább 10 cm-rel a talajfelszín alatti elvágása elpusztítja azt.3 Mivel a magbank több évig fennmarad, a védekezési programot addig kell folytatni, amíg új csíranövények már nem jelennek meg, és mivel a mag lejjebb sodródik, a programnak az egész vízgyűjtőt le kell fednie. Biztonságos biológiai védekezési szert nem találtak: a növény kaukázusi honos elterjedési területén végzett kutatás nem talált elég specifikus természetes ellenséget a kibocsátáshoz.36

Nagy-Britanniában a kaukázusi medvetalp szerepel az 1981-es Wildlife and Countryside Act 9. mellékletében, amely bűncselekménnyé teszi elültetését vagy vadon való kihajtásának bármilyen más módon való előidézését.37 Az Európai Unióban a H. sosnowskyi-t és a H. persicum-ot 2016-ban vették fel az uniós jelentőségű inváziós idegenhonos fajok listájára,38 a H. mantegazzianum-ot pedig 2017-ben adták hozzá.39 A listázott fajokat tilos behozni, tartani, termeszteni vagy árusítani, és a tagállamoknak kezelniük kell a már megtelepedett állományokat. 2026. március 1-je óta az orosz jog kötelezi a földtulajdonosokat a régiójuk által listázott veszélyes inváziós növények megsemmisítésére, a föld elvesztésének terhe mellett.40

A kultúrában

„The Return of the Giant Hogweed”, a Genesis Nursery Cryme (1971) című albumán, egy viktoriánus felfedezőről szól, aki Oroszországból Kew-ba hozza a növényt; az megszökik, elterjed, és túlél minden elpusztítására tett kísérletet.41 Összefüggésbe hozták az 1970 nyarán a növény által megégetett gyermekekről szóló brit sajtójelentésekkel.11 Az album csak 1974-ben került fel a brit slágerlistára, a 39. helyen.42 A növényről szóló standard tudományos monográfia egyik fejezetét a dal egy sorával mottózza.43

Lásd még

Footnotes

  1. Jahodová, Š.; Trybush, S.; Pyšek, P.; Wade, M.; Karp, A. (2007). “Invasive species of Heracleum in Europe: an insight into genetic relationships and invasion history”. Diversity and Distributions. 13 (1): 99–114. doi:10.1111/j.1366-9516.2006.00305.x. ↩ ↩2

  2. Pyšek, P.; Cock, M. J. W.; Nentwig, W.; Ravn, H. P., eds. (2007). Ecology and Management of Giant Hogweed (Heracleum mantegazzianum). Wallingford: CAB International. ISBN 978-1-84593-206-0. doi:10.1079/9781845932060.0000. ↩

  3. Nielsen, C.; Ravn, H. P.; Nentwig, W.; Wade, M., eds. (2005). The Giant Hogweed Best Practice Manual: Guidelines for the management and control of an invasive weed in Europe. Hørsholm: Forest & Landscape Denmark. ISBN 87-7903-209-5. ↩ ↩2 ↩3 ↩4 ↩5 ↩6 ↩7 ↩8 ↩9 ↩10 ↩11

  4. Perglová, I.; Pergl, J.; Pyšek, P. (2006). “Flowering phenology and reproductive effort of the invasive alien plant Heracleum mantegazzianum”. Preslia. 78: 265–285. ↩ ↩2 ↩3 ↩4

  5. Krinke, L.; Moravcová, L.; Pyšek, P.; Jarošík, V.; Pergl, J.; Perglová, I. (2005). “Seed bank of an invasive alien, Heracleum mantegazzianum, and its seasonal dynamics”. Seed Science Research. 15 (3): 239–248. ↩ ↩2

  6. New York State Department of Environmental Conservation. “Giant Hogweed”. Retrieved 26 September 2026. ↩ ↩2 ↩3

  7. Pergl, J.; Perglová, I.; Pyšek, P.; Dietz, H. (2006). “Population age structure and reproductive behavior of the monocarpic perennial Heracleum mantegazzianum (Apiaceae) in its native and invaded distribution ranges”. American Journal of Botany. 93 (7): 1018–1028. doi:10.3732/ajb.93.7.1018. ↩ ↩2 ↩3

  8. Pyšek, P.; Krinke, L.; Jarošík, V.; Perglová, I.; Pergl, J.; Moravcová, L. (2007). “Timing and extent of tissue removal affect reproduction characteristics of an invasive species Heracleum mantegazzianum”. Biological Invasions. 9 (3): 335–351. doi:10.1007/s10530-006-9038-0. ↩ ↩2 ↩3

  9. “hogweed”. Online Etymology Dictionary. Retrieved 26 September 2026. ↩

  10. Burkhardt, L. (2018). Verzeichnis eponymischer Pflanzennamen – Erweiterte Edition. Berlin: Botanic Garden and Botanical Museum Berlin. doi:10.3372/epolist2018. ↩

  11. Fagioli, S. (2024). “Mantegazza pop. Dall’Heracleum mantegazzianum di Sommier & Levier a The return of the Giant Hogweed dei Genesis e oltre”. Archivio per l’Antropologia e la Etnologia. 154: 83–97. doi:10.36253/aae-3089. ↩ ↩2

  12. Vasmer, M. Etymological Dictionary of the Russian Language, s.v. “борщ”. ↩

  13. Łuczaj, Ł.; Szymański, W. M. (2007). “Wild vascular plants gathered for consumption in the Polish countryside: a review”. Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine. 3: 17. doi:10.1186/1746-4269-3-17. ↩

  14. Tiley, G. E. D.; Dodd, F. S.; Wade, P. M. (1996). “Biological Flora of the British Isles No. 190: Heracleum mantegazzianum Sommier & Levier”. Journal of Ecology. 84 (2): 297–319. doi:10.2307/2261365. ↩ ↩2

  15. Moravcová, L.; Pyšek, P.; Pergl, J.; Perglová, I.; Jarošík, V. (2006). “Seasonal pattern of germination and seed longevity in the invasive species Heracleum mantegazzianum”. Preslia. 78: 287–301. ↩ ↩2

  16. Pyšek, P.; Perglová, I.; Krinke, L.; Jarošík, V.; Pergl, J.; Moravcová, L. (2007). “Regeneration ability of Heracleum mantegazzianum and implications for control”. In Pyšek, P.; et al. (eds.). Ecology and Management of Giant Hogweed. Wallingford: CAB International. pp. 112–125. doi:10.1079/9781845932060.0112. ↩

  17. Moravcová, L.; Pyšek, P.; Krinke, L.; Müllerová, J.; Perglová, I.; Pergl, J. (2018). “Long-term survival in soil of seed of the invasive herbaceous plant Heracleum mantegazzianum”. Preslia. 90 (3): 225–234. ↩

  18. Trottier, N.; Groeneveld, E.; Lavoie, C. (2017). “Giant hogweed at its northern distribution limit in North America: experiments for a better understanding of its dispersal dynamics along rivers”. River Research and Applications. 33 (7): 1098–1106. doi:10.1002/rra.3149. ↩

  19. Robinson, W. (1870). The Wild Garden. London: John Murray. p. 78. ↩

  20. Robinson, W. (1883). The Wild Garden (new ed.). London: John Murray. ↩

  21. Shadrin, D.; Dalke, I.; Zakhozhiy, I.; et al. (2023). “Heracleum sosnowskyi or Heracleum mantegazzianum? DNA-based identification of invasive hogweeds (Apiaceae) in two key regions of the species’ invasion history in the territory of the former Soviet Union”. Research Square (preprint). doi:10.21203/rs.3.rs-3296382/v1. ↩

  22. Ozerova, N. A.; Krivosheina, M. G. (2018). “Patterns of secondary range formation for Heracleum sosnowskyi and H. mantegazzianum on the territory of Russia”. Russian Journal of Biological Invasions. 9: 155–162. doi:10.1134/S2075111718020091. ↩ ↩2

  23. Shadrin, D. M.; Dalke, I. V.; Zakhozhiy, I. G.; et al. (2024). “DNA barcode marker analysis of Heracleum sosnowskyi Manden. and Heracleum mantegazzianum Sommier & Levier (Apiaceae) from European Russia”. Russian Journal of Biological Invasions. 15 (3): 416–431. doi:10.1134/S2075111724700309. ↩

  24. Luneva, N. N.; Konechnaya, G. Yu.; Smekalova, T. N.; Chukhina, I. G. (2018). “On status of Heracleum sosnowskyi Manden. on the territory of Russian Federation”. Vestnik Zashchity Rastenii. 3 (97): 10–15. doi:10.31993/2308-6459-2018-3(97)-10-15. ↩

  25. Alm, T. (2013). “Ethnobotany of Heracleum persicum Desf. ex Fisch., an invasive species in Norway, or how plant names, uses, and other traditions evolve”. Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine. 9: 42. doi:10.1186/1746-4269-9-42. ↩

  26. Gucker, C. L. (2009). “Heracleum mantegazzianum”. Fire Effects Information System. USDA Forest Service. doi:10.2737/feis-species-review-herman. ↩

  27. Code of Federal Regulations, title 7, § 360.200: Designation of noxious weeds. ↩

  28. Freeman, K.; Hubbard, H. C.; Warin, A. P. (1984). “Strimmer rash”. Contact Dermatitis. 10 (2): 117–118. doi:10.1111/j.1600-0536.1984.tb00357.x. ↩

  29. Jandová, K.; Klinerová, T.; Müllerová, J.; et al. (2014). “Long-term impact of Heracleum mantegazzianum invasion on soil chemical and biological characteristics”. Soil Biology and Biochemistry. 68: 270–278. doi:10.1016/j.soilbio.2013.10.014. ↩

  30. Pyšek, P.; Pyšek, A. (1995). “Invasion by Heracleum mantegazzianum in different habitats in the Czech Republic”. Journal of Vegetation Science. 6 (5): 711–718. doi:10.2307/3236442. ↩

  31. Hejda, M.; Pyšek, P.; Jarošík, V. (2009). “Impact of invasive plants on the species richness, diversity and composition of invaded communities”. Journal of Ecology. 97 (3): 393–403. doi:10.1111/j.1365-2745.2009.01480.x. ↩

  32. Dostál, P.; Müllerová, J.; Pyšek, P.; Pergl, J.; Klinerová, T. (2013). “The impact of an invasive plant changes over time”. Ecology Letters. 16 (10): 1277–1284. doi:10.1111/ele.12166. ↩

  33. Thiele, J.; Otte, A. (2007). “Impact of Heracleum mantegazzianum on invaded vegetation and human activities”. In Pyšek, P.; et al. (eds.). Ecology and Management of Giant Hogweed. Wallingford: CAB International. pp. 144–156. doi:10.1079/9781845932060.0144. ↩

  34. Thiele, J. (2007). Patterns and processes of Heracleum mantegazzianum invasion into German cultural landscapes on the local, landscape and regional scale. Doctoral dissertation. Giessen: Justus-Liebig-Universität. ↩

  35. Bogusch, P.; Vojtová, T.; Hadrava, J. (2023). “High abundance but low diversity of floral visitors on invasive Heracleum mantegazzianum (Apiaceae)”. NeoBiota. 86: 193–207. doi:10.3897/neobiota.86.100625. ↩

  36. European Commission, CORDIS. “Searching for effective biological control enemies for the giant hogweed”. Retrieved 26 September 2026. ↩

  37. Wildlife and Countryside Act 1981 (c. 69), s. 14 and Schedule 9. ↩

  38. Commission Implementing Regulation (EU) 2016/1141 of 13 July 2016. Official Journal of the European Union L 189: 4. ↩

  39. Commission Implementing Regulation (EU) 2017/1263 of 12 July 2017. Official Journal of the European Union L 182: 37. ↩

  40. Federal Law of the Russian Federation of 31 July 2025 No. 294-FZ “On amendments to the Land Code of the Russian Federation and certain legislative acts of the Russian Federation”. Official publication. ↩

  41. Genesis (1971). Nursery Cryme. Charisma Records. ↩

  42. Official Charts Company. “Nursery Cryme – Genesis”. Retrieved 26 September 2026. ↩

  43. Pyšek, P.; Müllerová, J.; Jarošík, V. (2007). “Historical dynamics of Heracleum mantegazzianum invasion at regional and local scales”. In Pyšek, P.; et al. (eds.). Ecology and Management of Giant Hogweed. Wallingford: CAB International. pp. 42–54. doi:10.1079/9781845932060.0042. ↩

Ez a szócikk a(z) angol szócikk fordítása, 1917. változat.

Kategóriák

A(z) „Kaukázusi medvetalp” forrásának megtekintése

Ez a lap félig védett, hogy megakadályozza az érdekeltek tartós zavarkeltését. Megtekintheted és lemásolhatod a lap forrását, vagy javaslatot tehetsz a módosításokra a vitalapon.

Más nyelveken

A Hogweed.org 17 nyelven áll köztulajdonban. Minden kiadás az angolból készült fordítás.

English Giant hogweed
Deutsch Riesen-Bärenklau
Français Berce du Caucase
Español Perejil gigante
Italiano Panace di Mantegazza
Português Branca-ursina-gigante
Polski Barszcz Mantegazziego
Nederlands Reuzenberenklauw
Română Brânca-ursului uriașă
Ελληνικά Γιγάντιο ηράκλειο
Čeština Bolševník velkolepý
Svenska Jätteloka
Magyar Kaukázusi medvetalp
Dansk Kæmpe-bjørneklo
Suomi Kaukasianjättiputki
Norsk bokmål Kjempebjørnekjeks
Русский Гигантские борщевики