Zellerfélék

„Umbelliferae” ide irányít át. A virágzatról, amely a családnak a nevét adta, lásd Ernyő. A medvetalpak nemzetségéről lásd Heracleum.

Az Apiaceae, más néven Umbelliferae vagy zellerfélék, az ernyősvirágzatúak (Apiales) rendjébe tartozó virágos növénycsalád. Tagjai, az ernyősök, többnyire illatos lágyszárú növények, gyakran üreges szárral, és rendszerint szeldelt levelekkel, amelyek nyele hüvelyszerűen öleli körül a szár tövét. Virágzatuk jellemzően összetett ernyő, a száraz termés pedig két, egy-egy magot rejtő félre válik szét.¹²³ A Kew gondozásában készülő World Checklist of Vascular Plants 457 nemzetséget és 4028 fajt fogad el, bár más közölt számítások jelentősen eltérnek.⁴ A család az egész világon elterjedt, és az északi félteke mérsékelt övi tájain a legváltozatosabb.¹

A család egyszerre táplál és mérgez: egy iraki flóra „jelentős gazdasági fontosságúnak” nevezi, mert fajai között halálos mérgek éppúgy előfordulnak, mint élelmiszernövények.⁵ Zöldségeket ad, mint a sárgarépa, a paszternák és a zeller, valamint fűszernövényeket, mint a petrezselyem, a kapor, az édeskömény, a koriander, a római kömény, a kömény és az ánizs;² a világ sárgarépa- és répatermésének mintegy kétötödét egymaga a szárazföldi Kína adja.⁶ Idetartozik a foltos bürök is, amelynek alkaloidjai idegmérgek,⁷ a csomorikák, Észak-Amerika és az Egyesült Királyság legmérgezőbb növényei között számontartva,⁸ valamint a kaukázusi medvetalp és a vad paszternák, amelyek megégetik azt a bőrt, amely hozzájuk ért, és utána napfénynek volt kitéve.⁹¹⁰

A silphium, Kürénaika ókori, elveszett növénye, amelynek szára az óriás husángéhoz hasonlított, több ernyősvirágzatúval is azonosították, de egyikkel sem bizonyosan.¹¹¹²¹³ Levét Plinius szerint ezüsttel mérték ki. Az ő korára, az i. sz. 1. századra, a növény Kürénaikában már nem volt fellelhető, és egy 2026-os áttekintés az eltűnését az emberi tevékenységhez köthető növénykihalás írásban rögzített első esetének nevezi.¹⁴¹⁵

Rendszertan

Méret

A család méretét illetően a források eltérnek egymástól. A World Checklist of Vascular Plants 2026. június 4-i változata 457 nemzetséget – közülük kettő hibrid nemzetség –, valamint 4028 fajt fogad el, közülük 21 megnevezett hibridet.⁴ 2026. szeptember 26-án a Plants of the World Online, a Kew honlapja, amely a Checklistet közzéteszi, a család oldalán 456 nemzetséget adott meg, keresőszolgáltatásán keresztül pedig 458 nemzetséget és 4001 fajt.¹⁶ Más közölt becslések 2850-től 3820 fajig, és „több mint 200”-tól 466-ig terjedő nemzetségszámig terjednek.¹⁷¹¹⁸

A World Checklist szerint a család legnagyobb nemzetségei az Eryngium (265 faj), a Ferula (231) és a Bupleurum (225); a medvetalpaknak, a Heracleum-nak, 93 faja van.⁴ Egy 2025-ös tanulmány mindazonáltal a Ferula-t nevezi a család legnagyobb nemzetségének.²¹

Elhelyezkedés a rendszerben

Az Angiosperm Phylogeny Group APG IV (2016) rendszere az Apiaceae-t az Apiales rendbe sorolja, az asteridák campanulida kládján belül, a Pennantiaceae, a Torricelliaceae, a Griseliniaceae, a Pittosporaceae, az Araliaceae és a Myodocarpaceae társaságában. Az APG IV a maga 416 családját egyetlen sorozatban számozza, és az Apiaceae áll a végén.²² A határ az Araliaceae felé sokáig elmosódott volt: a molekuláris vizsgálatok a Hydrocotyle-t az Apiaceae-ből az Araliaceae-be helyezték át, a Mackinlaya-csoportot pedig fordítva.²²³ Az Apiaceae tagjai többnyire pálhalevél nélküli lágyszárúak, kéthasábú száraz terméssel; az Araliaceae tagjai többnyire pálhaleveles cserjék és fák, bogyószerű csonthéjas terméssel.²

Alcsaládok

Jelenleg négy alcsaládot ismernek el: az Apioideae-t, a Saniculoideae-t, az Azorelloideae-t és a Mackinlayoideae-t, az utóbbi kettőt 2004-ben nevezték el.¹⁸²⁴ A legnagyobb, az Apioideae, mintegy 400 nemzetséget és 3000 fajt számlál, köztük a sárgarépát, a petrezselymet, a római köményt, a koriandert és a köményt.²⁵²⁶ A régi Hydrocotyloideae alcsalád felbomlott: 42 nemzetségéből 40-et mintáztak 2009-ben, és ezek legalább hat vonalba rendeződtek szét az Apiaceae és az Araliaceae között; típusnemzetsége, a Hydrocotyle, az Araliaceae-be tartozik.²³ Egy 2021-es, 234 nemzetséget szekvenáló tanulmány megerősítette a négy alcsaládot, és megállapította, hogy a Platysace az összes többi Apiaceae testvércsoportja.¹⁸

Nevek

A családnak két érvényes neve van. Az Umbelliferae Juss. nevet a Genera Plantarum című műben tették közzé, 1789. augusztus 4-i dátummal, az Apiaceae Lindl. nevet pedig az Introduction to the Natural System of Botany második kiadásában, 1836. június 13-i dátummal. Mindkettő megőrzött név (nomen conservandum).¹⁶²²

A botanikai Kódex, az International Code of Nomenclature for algae, fungi, and plants, valamelyik nemzetség nevéből képezi a család nevét a -aceae végződéssel, „de lásd a 18.5. cikkelyt”. Az a cikkely kilenc hagyományos, „régóta használatban lévő” nevet nyilvánít érvényesen közzétettnek annak ellenére, hogy nem ily módon képezték őket, a 18.6. cikkely pedig alternatívaként engedélyez nyolc, egy nemzetségből a szokásos módon képzett nevet, a nomina alternativa-t.²⁷²²kiváltság ősi jogon Az Umbelliferae alternatívája az Apiaceae, az Apium-ból, a zeller nemzetségéből, amely mindkét névnek a típusa; más ilyen párok a Compositae és az Asteraceae, a Gramineae és a Poaceae, valamint a Leguminosae és a Fabaceae, amely alternatívát a Leguminosae a Papilionaceae-vel is megosztja.²⁷⁴

A Kódex szerint tehát az Apiaceae az alternatíva; az APG IV-ben, amely az Apiaceae-t használja, az Umbelliferae jelenik meg alternatívaként, zárójelben. Az APG IV, sorozatának első olyan listája, amely ezeket feltünteti, megjegyezte, hogy a Kew-i Royal Botanic Gardens hivatalosan a Compositae-t és a Leguminosae-t támogatja, de az Apiaceae-t használja, nem az Umbelliferae-t.²²

Az Umbelliferae jelentése „ernyőt viselő”, a latin umbella, azaz „napernyő” vagy „esernyő” szóból, amely az umbra, „árnyék” kicsinyítő képzős alakja, és a -fer utótagból, a fero, „viszek” igéből.³²⁸²⁹ Az Apium a petrezselyem vagy a zeller latin neve volt.²⁸

Megjelenés

Az ernyősök többnyire illatos lágyszárú növények; a félcserjék, cserjék és fák ritkák, Új-Guineában pedig a Mackinlaya az egyetlen nemzetség, amely fákat alkot.¹¹⁹ A szárak a csomók között gyakran üregesek, ahol a vaskos bél a szár érésével összezsugorodik.¹⁵ A levelek rendszerint váltakozó állásúak és összetettek vagy mélyen szeldeltek; a levélnyél rendszerint hüvelyszerűen öleli körül a szár tövét, és pálhalevél többnyire nincs.¹²

A virágzat jellemzően összetett ernyő, amelynek minden sugara egy kisebb ernyőben, az ernyőcskében végződik; ritkábban egyszerű ernyő, fejecske, mint az Eryngium-nál, vagy bogernyő.¹⁵²⁶ A virágok rendszerint kétivarúak, ötös alaptervűek, alsó állású, két termőlevélből álló magházzal. A bibeszálak töve gyakran nektárelválasztó stylopodiummá dagad, és egy-egy ernyő külső virágai megnagyobbodhatnak, azaz „sugárzóvá” válhatnak.¹⁵

Az iraki flóra szerint a virágzatok gyakran „poligámok”: a csúcsi ernyő rendszerint kétivarú vagy vegyes, az oldalernyők pedig teljesen hímneműek vagy vegyesek.⁵ A kaukázusi medvetalpon a csúcsi ernyőnek rendszerint csak kétivarú virágai vannak, a negyedrendű ernyőknek pedig rendszerint csak hímneműek; lásd Ernyő § Munkamegosztás.³⁰

Az egyetlen virágot utánzó ernyők, az úgynevezett pszeudantiumok, az Apioideae alcsaládban legalább 36-szor alakultak ki, 46 visszafordulással.²⁶ Sok, tömeges virágdíszt hozó ernyősvirágzatú, mint a Ferula, a Heracleum és az Angelica, monokarpikus évelő: több szezonnyi növekedés után egyszer virágzik életében, több tízezer virágocskával. Az ilyen virágdíszek, írják a tanulmány szerzői, sok erőforrást igényelnek, és „aligha fenntarthatók”.²⁶

A termés száraz hasadéktermés, más néven kremokarpium, a görög „függök” és „termés” szavakból. Két résztermésre válik szét, mindegyikben egy maggal és rendszerint öt elsődleges bordával, amelyek lehetnek szárnyasak, parásak vagy tüskések.¹⁵³ Éréskor a felek a csúcsukon egy vékony, gyakran elágazó száron, a karpofóron maradnak összekapcsolva.³¹ Olajcsatornák, a vittae (latinul „szalagocskák”), futnak a bordák között és alatt, valamint a belső felszínen; gyakoriak, de nem általánosak.³¹⁵³

Az ernyősvirágzatúak illékony fenilpropanoidokat, furanokumarinokat, szeszkviterpén-kumarinokat, poliacetiléneket és ftalidokat termelnek, ezek közül néhányat semmilyen más családból nem mutattak ki.³² A poliacetilének közül a falkarinol típusúak a legelterjedtebbek; előfordulnak a sárgarépában, a gumós zellerben, a paszternákban és a petrezselyemben, és antibakteriális, illetve gombaellenes hatásúak;³³³⁴ rokon, erősen neurotoxikus vegyületek jellemzik a mérgező Bupleurum, Cicuta és Oenanthe nemzetségeket.³⁵

Haszonnövények

Termesztett fajok

A család legtöbb haszonnövénye a mediterrán térségből származik, és ma már az egész világon termesztik. A Neotropikey a fűszernövények között említi a petrezselymet, az édesköményt, a kaprot, a koriandert, a római köményt, a köményt és az ánizst, a zöldségek között pedig a sárgarépát, a paszternákot és a zellert.²¹⁸ A neotrópusokon a culantrót, az Eryngium foetidum-ot, a koriander helyettesítésére használják.²

Termelés

A FAOSTAT, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) statisztikai adatbázisa nem kezeli önállóan a sárgarépát. A sárgarépát a répával együtt számolja, amely nem ernyősvirágzatú, és nincs külön tétele a zellerre vagy a petrezselyemre sem; az ánizs, a koriander, a római kömény, a kömény és az édeskömény fűszertétele a csillagánizst és a borókabogyót is magában foglalja.⁶ 2024-ben, a legutóbbi évben, a világ becslések szerint 45,1 millió tonna sárgarépát és répát termelt 1,27 millió hektáron, 7,7-szer annyit, mint 1961-ben, és az összes elsődleges zöldségtermés mintegy 3,8 százalékát.⁶

A termelés néhány országban összpontosul. A szárazföldi Kína 2024-ben 19,0 millió tonna sárgarépát és répát termelt, a világtermés 42 százalékát, ezt követte Üzbegisztán 7,9, majd India 6,1 százalékkal.⁶ A fűszertétel 2,67 millió tonnájából India 2,11 milliót termelt, azaz 79 százalékot.⁶

A narancssárga sárgarépa

A sárgarépát valószínűleg Közép-Ázsiában háziasították, ahonnan a termesztett fajtákhoz legközelebb álló vad sárgarépák származnak.³⁶ Az európai nemesítés az arab világból származó lila és sárga sárgarépákkal kezdődött. A narancssárga sárgarépák valószínűleg a sárgákból mutáció, majd szelekció útján keletkeztek, és „általánosan azt gondolják”, hogy Hollandiában jöttek létre; a tizenhetedik századra kiszorították a lila formákat Európában és a Mediterráneumban.³⁷ A beszámolók eltérnek a dátumot illetően: Banga a modern narancssárga sárgarépát a tizennyolcadik századi holland nemesítésre vezette vissza, a World Carrot Museum a tizenhatodik századi holland termesztőkre.³⁷³⁸

A történet, mely szerint a hollandok Orániai Vilmos tiszteletére nemesítették ki a narancssárga sárgarépát, legenda. A John Stolarczyk üzemeltette World Carrot Museum „valószínűleg apokrifnak” nevezi, és azt írja, nincs rá írásos bizonyíték. Ugyanez az oldal Simon Schama történészt idézi egy későbbi összefüggésről: a tizennyolcadik században a narancssárga sárgarépák feltűnő piaci kirakását egy időben „a támogatás kihívó gesztusaként” értelmezték a száműzött Orániai-ház iránt.³⁸ A carrot angolul az 1670-es évek óta színnév, kezdetben vöröses hajszínre.²⁹

A sárgarépa a háborúban

A második világháborúban a brit Élelmezésügyi Minisztérium népszerűsítette a sárgarépát. A „Dig for Victory” (Áss a győzelemért) kampány két rajzfilmfigurát használt, Doctor Carrotot és Potato Pete-et, és Stolarczyk szerint a minisztérium olyan nagy mértékben ösztönözte a többlettermesztést, hogy 1942-re az országnak 100 000 tonnás sárgarépa-felesleg gyűlt össze.³⁹túlteljesített terv A Disney-rajzoló Hank Porter saját sárgarépa-családot tervezett, Carroty George-ot, Pop Carrotot és Clara Carrotot, de a kormány nem terjesztette széles körben. Mivel a cukrot fejenként heti nyolc uncia adagra korlátozták, a sárgarépa édesítette a pudingokat, süteményeket és a marmeládot, a karórépával együtt pedig egy „carrolade” nevű italba is került. Woolton lord, az élelmezésügyi miniszter, „élelmiszerháborúnak” nevezte ezt, amelyben a veteményesek minden plusz sornyi zöldsége hajórakteret takarított meg.³⁹

A zeller mint luxuscikk

Az ókori Görögországban a selinon, vagyis a vadzeller vagy petrezselyem koszorúi ékesítették az iszthmoszi és a nemeai játékok győzteseit. Ilyen koszorúkat sírokra is akasztottak, és egy súlyos betegről azt mondták, hogy „selinon-ra van szüksége”, vagyis közel a halálhoz.⁴⁰²⁸ A vadzeller levele szójátékos jelvényként szerepelt a szicíliai Selinus érméin.⁴¹

A celery szó az 1660-as években került az angolba „sellery” alakban, a francia céleri-ből, amely eredetileg sceleri d’Italie volt.²⁹ 1699-ben John Evelyn azt írta, hogy a „Sellery”, amely nálunk azelőtt „idegen” volt, „magas és kellemes íze” miatt „mindig a Nagy Saláta közepén foglalt helyet, uraink asztalán és a Praetorok lakomáin, az egész asztal díszeként”.⁴² A Metropolitan Museum of Art őriz egy 1840–50-re datált amerikai présüveg zellervázát.⁴³

Mérgező növények

Foltos bürök

A foltos bürök, a Conium maculatum, mérgező hatását piperidinalkaloidoknak köszönheti, elsősorban a koniinnak és a γ-konicein-nek, amely a kettő közül a mérgezőbb, és amely elsőként képződik. Mindegyik vegetatív szervben, a virágokban és a termésben is előfordulnak, és jellegzetesen „egérszagúak”.⁷⁴⁴ Neurotoxinok: a halált légzésbénulás okozza, a kuráréra emlékeztető módon, a vemhes háziállatok általi hosszan tartó bevitel pedig a magzat rendellenességeit okozza.⁷ A nikotinos acetilkolin-receptorokat blokkoló koniin volt az első alkaloid, amelynek szerkezetét meghatározták, és amelyet szintetizáltak. Giseke izolálta 1826-ban, Hofmann állapította meg szerkezetét 1881-ben, Ladenburg pedig szintetizálta 1886-ban.⁴⁵

Szókratész halála

Szókratész ie. 399-ben halt meg, halálát Platón írja le a Phaidónban.⁴⁶⁴⁵ A férfi, aki „a méregpohárral” érkezik, azt mondja neki, sétáljon, amíg a lábai el nem nehezednek, azután feküdjön le. Amikor Szókratész megkérdezi, önthet-e italáldozatot a pohárból, a válasz: „Csak annyit készítünk, Szókratész, amennyit elegendőnek ítélünk.” Később a férfi megnyomja a lábát és lábszárát, amelyek elvesztették minden érzésüket, „és így egyre feljebb”, míg ki nem hűl és meg nem merevedik. Szókratész utolsó szavai egy adósságról szólnak: „Kritón, tartozom egy kakassal Aszklépiosznak; emlékezni fogsz-e, hogy megfizesd ezt az adósságot?”⁴⁷ E jelenet görög szövegében a szer csupán to pharmakon, azaz „a szer” vagy „a méreg”, amelyet már megőrölve hoznak; a bürökre utaló szó, a kōneion, nem fordul elő benne.⁴⁷

Vitatott, hogy Platón hitelesen írta-e le a bürökmérgezést. Dayan 2009-ben azzal érvelt, hogy a lábfejtől felfelé terjedő bénulás jellemző a bürökmérgezésre, de a kifejezett érzékvesztés nem, és hogy Platón, aki nem említ rossz ízt vagy gyomor-bélrendszeri hatásokat, talán „nemesebb” beszámolót adott;⁴⁶ 2024-ben arra a következtetésre jutott, hogy a görög szöveg alapos olvasata az ellentmondások nagy részét feloldja, és hogy a halál elfogadható a bürökmérgezés korlátozott esetleírásaként.⁴⁸ Hotti és Rischer szerint az ital keverék is lehetett, például büröké és ópiumé.⁴⁵

Bürök Athénban és Keószon

Amikor Phókiónt ie. 318-ban kivégezték Athénban, a hóhér éppen a bürköt őrölte. A szer elfogyott, és a hóhér nem volt hajlandó többet őrölni, hacsak nem fizetnek neki tizenkét drachmát, „ami a szükséges mennyiség ára volt”; Phókión megkérdezte, „hogy egy embernek Athénban még meghalnia sem lehet-e anélkül, hogy fizetne ezért a kiváltságért”, és egy barátjával fizettette ki.⁴⁹a felhasználó fizet

Theophrasztosz feljegyzi, hogy a mantineiai Thraszüasz „könnyű és fájdalommentes véghez” készített mérget bürök, mák és más efféle növények levéből, igen kis adagban. Hozzáteszi, hogy Keósz népe megváltoztatta a bürök bevételének módját: immár lehántották a héját, mozsárban megtörték, átszitálták, és vízbe szórva itták meg, „így a halál gyors és könnyű lesz”.⁵⁰ Sztrabón szerint, aki Menandroszt idézi, Keósz egy ősi törvénye állítólag elrendelte, „hogy a hatvan év fölöttieket bürökivásra kell kényszeríteni, hogy a többieknek elegendő élelem maradjon”.⁵¹a fölösleges népesség

Csomorikák

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Mérgező Növényeket Kutató Laboratóriuma „Észak-Amerika legerőszakosabban mérgező, ott honos növényének” nevezi a csomorikát. Kis mennyisége is megmérgezi a haszonállatokat vagy az embert; mérge, a cicutoxin, közvetlenül a központi idegrendszerre hat heves görcskeltőként; a legveszélyesebb részei pedig a gumós gyökerek.⁵² Egy klinikai áttekintés, amely a Cicuta és az Oenanthe fajait is csomorikaként veszi számba, óvatosabb, és Észak-Amerika és az Egyesült Királyság „legmérgezőbb növényei között” helyezi el őket. A cicutoxin és az oenanthotoxin nem alkaloid, hanem C17-poliacetilének, amelyek blokkolják a GABA-receptorokat, és görcsrohamot okoznak.⁸

Sárga borgyökér

A sárga borgyökeret, az Oenanthe crocata-t, „valószínűleg a Brit-szigetek legmérgezőbb növényének” nevezték. Legmérgezőbb része a gyökere, amelyet tévedésből más gyökerek helyett esznek meg.⁵³ Egy 2020-as áttekintés őt és a Cicuta virosa-t, azaz a gyilkos csomorikát, nevezi a brit flóra két legmérgezőbb növényének; mindkettő a zellerre és a petrezselyemre hasonlít.⁵⁴

A szardonikus vigyorral hozták összefüggésbe. Pauszaniasz azt írja, hogy Szardínia mentes a méreganyagoktól, egyetlen növény kivételével: „Ez a halálos fű a zellerre hasonlít, és azt mondják, hogy aki megeszi, nevetve hal meg. Ezért nevezi Homérosz, és utána mindenki más, az egészségtelen nevetést szardonikusnak.”⁵⁵ Homérosznál a szó sardanion, amelyet Odüsszeusz „valóban komor és keserű mosolyára” használ, amint kitér a felé hajított ökörpata elől.⁵⁶

2009-ben Appendino és munkatársai megállapították, hogy a szardíniai O. fistulosa-ból izolált oenanthotoxin és dihidro-oenanthotoxin erőteljesen blokkolja a GABA kiváltotta áramokat. Arra a következtetésre jutottak, hogy kevés kétség fér hozzá, hogy az ókori orvoslás herba sardonica-ja az O. crocata, amely a Mediterráneumban csak Szardínián gyakori, és hogy az általa okozott arcgörcs volt a risus sardonicus. Beszámolnak arról az ókori elbeszélésről is, hogy a római kor előtti Szardínián azokat az időseket, akik már nem tudták eltartani magukat, ezzel a fűvel mámorosították el, majd magas szikláról dobták le, vagy agyonverték.⁵⁷ Mind a szó, mind a növény vitatott. Liddell és Scott szótára Homérosz sardanios szavát talán a sesērōs, „vigyorgó” szóval hozza összefüggésbe, és megjegyzi, hogy a Szardínia utáni sardonios írásmód későbbi; az ókori magyarázat szardíniai növényét a Ranunculus sardous-szal, a szőrös boglárkával azonosítja, amely boglárkaféle, nem ernyősvirágzatú.⁴⁰

Fototoxikus tagok

Több ernyősvirágzatú is tartalmaz furanokumarinokat, olyan vegyületeket, amelyek napfényen megégetik a bőrt; ezt a reakciót fitofotodermatitisznek hívják. A furanokumarinok főként négy, egymással rokonságban nem álló családban fordulnak elő: az Apiaceae-ben, a Fabaceae-ben, a Moraceae-ben és a Rutaceae-ben, és bioszintézisük útja többükben egymástól függetlenül alakult ki; a szögletes furanokumarinok többnyire az Apiaceae-ben találhatók.⁵⁸⁵⁹ Miután megállapította, hogy az egyikük, a xantotoxin, mérgező a hernyókra, és ultraibolya fény nélkül kevésbé az, Berenbaum a rovar-növényevőktől való „bioszintetikus menekülésként” értelmezte; lásd még medvetalp-laposmoly.⁶⁰

A kaukázusi medvetalppal való érintkezés, amelyet napfény követ, hólyagokat és tartós hiperpigmentációt okozhat a munkájuk során érintetteknél, egy gyermeknél pedig olyan teljes vastagságú égést okozott, amely bőrátültetést igényelt.⁹⁶¹ A vad paszternákot gyökérzöldségként hozták be Észak-Amerikába, ma pedig vadon nő a prériken és az útszéleken; szára és levelei furanokumarinokat tartalmaznak, és a napfény által követett érintkezés hólyagosodást, majd hiperpigmentációt okoz.¹⁰

A zeller is éget. 1983-ban a Sclerotinia sclerotiorum gombával fertőzött zeller súlyos fototoxikus bőrgyulladást okozott tizenegy betakarítómunkásnál.⁶² 1986-ban egy élelmiszerlánc üzleteiben 127 dolgozóból 30-nál hólyagos kiütésről számoltak be, köztük mind a nyolc zöldségrészlegi dolgozónál. A zellerrel való érintkezés jelentette a legnagyobb relatív kockázatot, 6,3-at, és a lánc betegségekkel szemben ellenálló, kiváló minőségű zellermárkája több furanokumarint tartalmazott, mint a többi márka. A lánc üzleteinek országos mintája 17 államból 13-ban talált kiütést, a felmért zöldségrészlegi dolgozók 26 százalékánál, és a szerzők felvetették, hogy a betegségekkel szembeni ellenállásra nemesített zeller furanokumarin-tartalma emelkedhet.⁶³a munkások fizették meg a felárat Egy évvel később, egy oregoni vizsgálatban mind a 19 eset egyetlen üzletből származott, ahol egy zellerakció a négyszeresére növelte az eladott zeller mennyiségét.⁶⁴ A zeller elfogyasztása önmagában is elég lehet: egy 65 éves nő súlyosan megégett testszerte egy szoláriumban, egy órával azután, hogy nagy mennyiségű zellergyökeret evett.⁶⁵

Silphium

          _.--"""""""""""""""--._
      .-'`         .:*:.         `'-.
    .'              \|/              '.
  .'      .:.        |        .:.      '.
 /          \________|________/          \
;                    |                    ;
|         .:.        |        .:.         |
|           \________|________/           |
;                    |                    ;
 \        .:.        |        .:.        /
  '.        \________|________/        .'
    '.               |               .'
      '-.,           |           ,.-'
          `"--.......|.......--"`

A silphium (görögül szilphion, latinul laserpicium, gyantája laser) Kürénaikában nőtt: Hérodotosz szerint „a silphium országa” Platea szigetétől a Szürtisz bejáratáig terjedt.⁶⁶ Theophrasztosz vastag gyökeret ír le, husánghoz hasonló szárral, zellerhez hasonló levelekkel, amelyek hashajtók voltak a juhoknak, hizlalták őket, és húsukat „csodálatosan ízletessé” tették, valamint széles, levélszerű termést.¹¹

Monopólium és ár

A szüretet szabályozták. „Vannak szabályaik a gyökér levágására, mint a bányákban használtak”, írta Theophrasztosz, „amelyek szerint gondosan meghatározzák a levágandó mennyiséget, tekintettel a korábbi vágásokra és a növény készletére. Mert nem szabad rosszul vágni, sem a kiszabott mennyiségnél többet vágni.” A „bányák” szó egyetlen kéziraton alapul; az Aldus-kiadás „mértékeket” ír. A növényt nem lehetett termeszteni: „ahogy a földet művelés alá vonják és megszelídítik, úgy húzódik vissza”.¹¹ A kereskedelem Kürené Battiada királyainak királyi monopóliuma volt, és nagyban hozzájárult a város jólétéhez. A líbiaiak a sztyeppén gyűjtötték a levet, Kürénében búzaliszttel stabilizálták, és Athénba exportálták.¹³ Koerper és Moerman szerint a „monopolárakon” történő eladás nagyban hozzásegítette Kürénaika városait a meggazdagodáshoz.⁴¹ A királyok igyekeztek maguknak megtartani a kereskedelmet, de valamennyi silphiumot a karthágóiakhoz csempésztek.¹² A kiaknázás valószínűleg a hellenisztikus kortól visszaesett, és miután Kr. e. 96-ban Ptolemaiosz Apión Líbiája Rómára szállt, Róma lett az egyetlen haszonélvező.¹³

Nem sokkal azután, hogy a hatodik században ie. bevezették a pénzverést, a növény és termése megjelent Kürené, Barka, Euszperidész és Teukheira érméin;⁴¹ A. Laronde kronológiájában Kürené jelképe maradt egészen a harmadik század ie. utolsó negyedéig.¹³ Koerper és Moerman a túlzott szárat és a heréhez vagy szívhez hasonló termést tudatos szexuális reklámként olvassa; Amigues úgy találja, hogy ilyen fokú stilizáltság mellett a termés elveszti botanikai bizonyítékként való értékét.⁴¹¹³

Plinius szerint a levét ezüstdénárokkal mérték ki, ad pondus argentei denarii repensum, Bostock és Riley fordításában „ugyanolyan áron adták, mint az ezüstöt”; a Kew honlapjának egy népszerű cikke már „aranyat érőnek” mondja.¹⁴⁶⁷ Ie. 93-ban harminc font silphiumot hoztak Rómába Kürénéből az állam számára, a polgárháború kezdetén pedig Caesar, mint diktátor, 1500 fontot vett el belőle az államkincstárból, az arannyal és ezüsttel együtt.¹⁴tartalékvaluta Amigues ezt ie. 49-re teszi.¹³

Eltűnés

Plinius korára a növényt évek óta nem találták Kürénaikában, mert a publicani, a legelőket bérlő adóbérlők számára jövedelmezőbbnek bizonyult azokon juhot legeltetni. Egyetlen szálat találtak élő emberek emlékezetén belül, ezt Néró császárnak küldték el.¹⁴a bérlet túlélte a termést Az egyetlen laser, amely Rómába jutott, egy alsóbbrendű, perzsiai, médiai vagy örményországi fajta volt, gyakran meghamisítva.¹⁴ Amigues ezt a „médiai levet” az aszafetidával, a Ferula assa-foetida-val azonosítja,¹³ amelynek gúnynevei közé tartozik a német Teufelsdreck és az angol devil’s dung (mindkettő: „ördögszar”).⁶⁸

Más ókori szerzők más okokat adtak meg. Sztrabón szerint a növény egyszer csaknem elveszett, amikor barbárok bosszúból megpróbálták minden gyökerét elpusztítani.⁶⁹ Solinus egy rajtaütésről számol be, majd arról, hogy a lakosok maguk ásták ki a növényeket csaknem teljesen, az adó elviselhetetlen túlzása miatt, ob intolerandam vectigalis nimietatem; Mommsen azonban, Salmasiust követve, kimutatta, hogy ez a szakasz jórészt Pliniusnak a ladánumról szóló beszámolójából van kölcsönözve.⁷⁰

A negyedik század végén Oribasziosz még mindig felsorolta a „kürénei levet” a szokásos orvosságok között, bár Amigues szerint a név ekkorra már inkább egy minőségi fokozatot jelentett, mint eredetet. Szerinte a kürénéi Szünesziosz i. sz. 402-ben megcsodált egy silphiumnövényt testvére kertjében, majd 405-ben „sok silphiumlevet” küldött Konstantinápolyba a luxusajándékok között; Chamoux ezt úgy értelmezte, hogy a növény addigra ritka, kertekben őrzött különlegességgé vált.¹³ A Kew cikke ezzel szemben azt írja, hogy a növényt már a második század ie. óta kihaltnak tartották.⁶⁷

A modern szerzők másként mérlegelik az okokat. Amigues elutasítja mind a rajtaütést, mind az adóbérlőket: Sztrabón adatai szerint a silphiumövezet több mint 19 000 km²-t tett ki, túl nagyot ahhoz, hogy nomádok kiirthassák, és Pliniusnak a publicani kapzsiságára hivatkozó magyarázatát még kevésbé találja meggyőzőnek. Szerinte a gyökereket túlzottan kiaknázták, mivel a lé kivétele elpusztítja a gyökeret, ahogyan az aszafetida perzsiai betakarításánál is, és a földfeletti részeket növényevők ették meg; kétli, hogy a „kihalás” a helyes szó.¹³ Miski a „rövid távú haszonra hajtó” túlzott kiaknázást hibáztatja, egyéb tényezők mellett, de a növény monokarpikus életmódját és rendkívül lassú növekedését nevezi meg a valószínű fő oknak.¹² Appendino azt írja, hogy a történeti források „kapzsi földgazdálkodási politikát” hibáztattak, amelyet valószínűleg egy korábbi túlzott kiaknázás is súlyosbított.¹⁵ A Kew cikke hozzáteszi a római túlzott betakarítást, az elsivatagosodást, és annak lehetőségét, hogy a silphium két óriás husáng steril hibridje volt.⁶⁷

Rómaiak korabeli felhasználás és azonosítás

A silphiumot fűszerként és orvosságként is használták: Plinius a lasert „a Természet legértékesebb ajándékai közé” sorolja, és 39 gyógyhatást sorol fel.⁷¹ Koerper és Moerman szerint közismerten fogamzásgátló és vetélést előidéző hatásáról volt híres. Appendino sem erre, sem afrodiziákumként való használatára nem talál alátámasztást a kihalás előtti dokumentumokban: a silphium alapvetően luxus konyhai csemege volt, csak alkalmanként orvosság, és a későbbi, vetélésre vonatkozó utalások talán az aszafetidára vonatkoznak, amelynek forrásnövényei erősen ösztrogén hatású ferutinint tartalmaznak.⁴¹¹⁵

Megoldatlan kérdés, melyik növény volt a silphium. A javasolt jelöltek közé tartozik a Ferula tingitana, az F. communis, a Thapsia garganica és a Cachrys ferulacea.¹² Amigues arra a következtetésre jutott, hogy a Margotia gummifera áll legközelebb a silphiumhoz a ma élő fajok közül, de nem, hogy az maga a silphium, és hogy régészeti növénytanra van szükség; Appendino hasonlóképp ezt találja a legközelebbi élő rokonnak alaktani illeszkedés alapján, ahogyan azt a német botanikus Link már a tizenkilencedik század elején felvetette.¹³¹⁵ A család három nemzetsége, a Laserpitium, a Laser és a Silphiodaucus, az elveszett növény neveit viseli.¹⁶

A Ferula drudeana-hipotézis

2021-ben Mahmut Miski azt vetette fel, hogy a silphium Anatóliában Ferula drudeana néven maradt fenn. Walter Siehe gyűjtötte be először 1909-ben, Adana tartományban, Korovin pedig 1947-ben publikálta anélkül, hogy a szabadban látta volna. Miski 1983-ban találta meg a kappadókiai Hasan Dağı közelében, majd 2004-ben Siehe lelőhelyén is előkerült. Kicsiny állományai, mindössze három helyen, egykori görög falvakhoz köthetők, gyakran védett zugokban, például kőfallal kerített gyümölcsösökben.¹² Miski a virágzó ágak ritka, szemközti elrendezésére mutat rá, akárcsak az érméken; papírszerű, levélhez hasonló féltermésére, akárcsak Theophrasztosz széles termésére; kellemes illatú mézgagyantájára; és a bőséges tavaszi eső után kihajtó szárakra. Feltételezi, hogy csempészek vitték a magot Anatóliába az ókorban, de elfogadja, hogy az azonosság nem erősíthető meg addig, amíg a növényt össze nem vetik a silphium egy régészeti mintájával.¹² Kutatócsoportjának későbbi tanulmányai „a silphion feltételezett anatóliai ökotípusaként” nevezik.⁷²²¹

Erica Rowan régésznövénytan-kutató, a National Geographic által idézve, hihetőnek találta az érvelést. Alain Touwaide, az ókori gyógynövények történésze megkérdőjelezte azt az érvet, hogy a növény azért görög, mert egykor görögök éltek ott, és úgy vélte, hogy vegyületeinek a silphium előírt felhasználásaival való összevetése erősebb próba volna.⁷³ Appendino áttekintése „egy távoli anatóliai terület állítólagos újrafelfedezéséről” beszél.¹⁵ Maga Miski figyelmeztetett, hogy az anatóliai Ferula-gyökereket afrodiziákumként, többek között merevedési zavarra reklámozó publikációk annak veszélyét hordozzák, hogy ellenőrizetlen, rövid távú kereskedelmi kiaknázásnak teszik ki a fajt; a Kasszion-hegyen (Kel Dağı) élő nagy F. elaeochytris-állományt, jelentése szerint, már megsemmisítették.¹²először tragédiaként, másodszor bohózatként

Lásd még

• Ernyő
• Heracleum
• Kaukázusi medvetalp
• Közönséges medvetalp
• Szosznovszkij-medvetalp
• Perzsa medvetalp
• Furanokumarin
• Fitofotodermatitisz
• Medvetalp-laposmoly
• Monokarpia